Jönnek ám elő az emlékek.
Az OlyNpos-túra után nem kellett ringatni, hazaérkezés után szinte rögtön elájultunk a sátrainkban.
Azonban a Mavrólongosz-szurdok túrája után maradt energia a bulizásra, egy tengerparti kalóz-kocsmában. Mojitoval kezdtünk, de annyira nem volt finom, azért legyűrtem belőle néhányat nagy nehezen...kaptunk valami likőrt is, meg azért az ouzot is meg kellett kóstolni. Túravezetőnk whiskyzett, de az utsó adagnál már úgy láttuk, elég nagy bajok lennének, ha azt is meginná - így, miközben táncolt, önfeláldozó módon legurítottam az italát, hogy nehogy észrevegye...
Később felemlegették, hogy nem volt semmi eme hősi tettem.
Rosszul nem lettem, bár a hatását éreztem - és valószínű az akkor készült fotókon is látszik valami.
A következő nagy koktélozás már Santorinin volt, ahol én csak egyetlenegy valamit akartam meginni - lett belőle egy Kamikáze, egy White Russian, aztán már nem tudom, mennyi Margarita. Az itt készült fotókon többek között Z citrommal etet, majd orrunkon keresztül szívjuk fel a Margaritát (Z csak úgy csinált, de én tényleg kipróbáltam - noooormális?), aztán a "kurvajónők a hátsójukat mutatják" - fotó.
Sajna ezek mind nem az én gépemmel készültek, remélem, majd utólag megkapom e-mailben.
Vagy inkább azért reménykedjek, hogy sose kapjam meg?
12 megjegyzés:
grík szintimjuzik for prezident!!!!
ha tudnád, milyen szívrohamot kaptam ettől a grík szintimjúziktól! rákötöttem a macit a hifire, mert vördzsin rédijót hallgatok, erre beleszintizik ez a grík. Háhh!
:D mingyá leveszem :)
mosmivan???
hovalett???
szintimjuikot akarok szintimjuzikot akaroooook!!!!!! :P
:DDDDDD én viszont untam...volt egy nagyon szép igazi buzukis zene, csak folyton lefagyott :(
hűűű, úgy érzem lemaradtam vmi nagyonjó zenéről... :D
:DD ja, de majd ha rosszak lesztek, visszateszem :)))
Izé, azt kifelejtettem, hogy a kamikáze-vájtrássön-margarita koktélparty előtt mi már be-cubalibréztünk, hozott anyagból...jujjjj...definitli ezen a túrán ittam eddig a legtöbbet...
Hogy a bánatba' lehet itt nevet váltani?!?
Ehhh, de tukó vagyok... Kezdésképpen megtette volna egy sziasztok is... :)
Sziaaaaaaaaa :)
Megjegyzés küldése