A hétvégém fárasztó volt, de nem különösebben jó.
Pénteken nagyon jól sikerült a meglepi bulija, onnan mentem át húgomékhoz, velük nagyon szeretek bulizni, mert olyan pörgős, vidám csajok...de sajnos valami miatt nagyon fáradt volt az a buli, ha egyáltalán lehet annak nevezni...úgyhogy egy körül fogtam magam, és nekivágtam az Operától a hazaútnak - gyalog. Nem volt kedvem se egy rakat pénzt kifizetni taxira, se az éjszakai buszos társaságba vetni magam.
Azt hiszem, ez a séta volt a hétvégém csúcspontja. Mivel nem futhatok már egy ideje, volt némi mozgáshiányom, és ez a gyors gyaloglás nagyon jól esett, miközben végig U2 (eleinte HTDAAB, aztán Unforgettable fire) szólt az enpéhármomon. Még hideg se volt, a nagy tempóban a pulóver is lekerült a vállamról a derekamra.
Egyszer akart megállítani egy kocsmából kilépő banda a Bartók Béla úton, illetve közülük egy pasi, a társaság nőnemű tagjai nagyon sandán néztek rám, mondták a kissé illuminált úriembernek, hogy hagyjon engem békén, de ő nem nagyon akart elengedni. Megkérdezte végül, hogy mit hallgatok, mondtam, hogy Jútút - na ez varázserővel bírt, mert azt mondta: mehetsz!
Most akkor nem tudom, annyira utálta, vagy annyira szerette? (a hangsúlyból az előbbi tűnt valószínűbbnek).
Bő egy és negyed óra alatt értem amúgy haza, három körül feküdtem le.
Másnap korán keltem, mert általában nem tudok sokáig aludni, aztán át a szülőkhöz, előrehozott névnapolás (gyönyörű orchideát kaptam, meg egy fekete kardigánt, a Szimpla kertben elhagyott helyett), utána meg házibuli z-nál, remek pizzával, jó borokkal - de azért némi hiányérzettel, mert arra számítottam, hogy talán átmegyünk valahova bulizni, bár amilyen fáradt voltam, valószínű azzal a lendülettel, hogy kilépünk a lakásból, én hazafele vettem volna az irányt.
Mindenesetre kb. háromra aznap is hazaértem, taxival.
Vasárnap már alig bírtam kimászni az ágyból, de felavattam az új kis kerámia-edényemet, abban sütöttem kicsit kibővített rakott krumpli-szerűséget (jó lett!), este meg fellátogattam a borfesztiválra.
Harmadnaposan már igazán nem a mennyiségre mentem, inkább a legdrágább borokból kóstoltam keveset. Az volt a szerencse, hogy r-nak voltak fent etyeki barátai, akik nem fogadtak el jegyet a rozéjuk után.
A borfesztivál legnagyobb szerzeménye meg kétségtelenül az "Én szeretem a töki pompost" feliratú karkötő volt.
2 megjegyzés:
nemmondod!? karkötő?! jahj, pompooooooooooos, sok finom szalonnával meg hagymával, mmmmmmmmm...
ja, ilyen szigetkarkötő-szerű, papír, öntapadós résszel, ja és fehér...szóval rendkívül esztétikus :D
Megjegyzés küldése