I know I'm not a hopeless case...

2009. január 26., hétfő

Térerő...

Erőteljesen működhettek a térerők éjszaka.

Zűrzavaros volt az álom, de nagyjából ezt szűrtem le belőle:

Egy királyi (vagy inkább császári) udvarban az uralkodónő halálra ítélt. Hogy miért, azt nem tudom...még az is lehet, hogy én voltam az előző uralkodónő, de az is gyanús, hogy az aktuális uralkodónő férjének voltam a szeretője.
Lényeg, hogy egy kiéheztetett oroszlán várt rám az arénában.
Én meg úgy voltam vele, hogy baromira nincs kedvem így meghalni, ezért aztán próbáltam öngyilkos lenni, de nem hagyták.
Végül az uralkodónő férjét (aki lehetséges, hogy az ex-szeretőm) tudtam rávenni, hogy öljön meg. Remek késdobáló technikával eltalálta a homlokom közepét.
Nem valami kellemes élmény, amikor kés fúródik az ember homlokába.
Viszont nem sikerült meghalnom, csak iszonyú rosszul lettem. Hallottam még, hogy adják a tanácsokat, hogy a kést nem szabad kivenni a sebből, mert azonnal fertőzést kapnék, és meghalnék.
Egy idő után jobban lettem, és kivettem a kést. És nem haltam meg. Szóval jöhetett az oroszlán.
Ekkor elővettem falmászó technikámat, még a plafonon is kellett függeszkednem, de valahogy sikerült elmenekülnöm. Az első biztonsági kapunál rátapadtam valakire, úgy jutottam ki.
A második kapunál már nehezebb dolgom volt, mert addigra már mindenkit riasztottak, hogy szökésben vagyok, de átprogramoztam valahogy a rendszert, és ezt az akadályt is vettem.
De még kint sem éreztem magam biztonságban, és végigrohantam fél Európán (vagy talán még másik kontinensre is eljutottam.) Az utolsó kép, hogy egy mozgólépcsőn vagyok, aztán felébredtem, és nagyjából annyira éreztem magam kipihentnek, mintha tényleg az életemért kellett volna rohannom.

6 megjegyzés:

aaga írta...

Ez már akciófilm, nem is thriller...

Névtelen írta...

hűűűű!!!!!!!

(így jár, aki túl sok 24-et néz....)

Névtelen írta...

de az már olyan rég volt...most kicsit house volt benne ezzel az elfertőződéssel..meg a számítógépes játék, amit aznap mutaott egy ksilány, akiknél vendégségben voltunk (ott ette meg a laracroftot a tigris, ha nem vigyázott)

Névtelen írta...

nagyon úgy tűnik, hogy nálad is gigatérerős b. van...

Névtelen írta...

ksilány meg szarszóóóóóóóóóóóó.

Névtelen írta...

és nembagolymondjaaaaaaaaaaaa!