Azért hiányzik...
Pláne, hogy gyerekkorom nagy kedvencét játszották. És egész ügyesek voltak, a vonóskar sokat fejlődött, szinte már-már profikat idézően egységesen, telten szólt (pedig én aztán nagyon kritikus vagyok). Ahhoz viszont mindig kell vagy tíz perc, hogy megszokja a fülem, tiszta fúvós akkordokat sose fogok hallani (de a fuvola szóló előtt a Bizet-ben le a kalappal).
Géza az elején felkonferálta a zenekart, bemutatkozott: aki még nem ismerne, vagy látott már rég, csak nem ismer fel: én vagyok, csak fele akkorában.
És tényleg. Másfél-két év alatt legalább a felét leadta a súlyának. Az is túlzás volt, ahogy régen kinézett, de a mostani is az, versenyre kelhetne bármelyik etióppal.
Jól esett, hogy sokan megörültek nekem, kérdezgették, hogy mikor jövök vissza.
Hiányzik a zenélés, de ahogy elnéztem a zenekart, a legjobb barátaim már rég nem játszanak, és hát...zeneileg pedig félek, hogy azóta se kerültem közelebbi hullámhosszra Gézával.
De egyszer azért visszamegyek még valamikor...