Hát, fiúk...nem is tudom, mit mondjak.
Négy éve elrontotta a kedvemet a dopping-ügy, amin szép lassan javított Majoros, Vörös Zsuzsa, Janicsék és a kajak négyes fiúk eredményei - de az igazi vígaszt a vízilabdás fiúk adták, azzal a hihetetlen döntővel, amikor már közben feladtam, ahogy ott ültem a buszon edzőtáborból hazafele jövet - már rég megérkeztünk, de senki se szállt le a meccs végéig, volt nagy ölelkezés!
És most, hogy a vártnál gyengébben szerepeltünk - a végén megint megkaptuk ezt a vígaszt tőlük.
Szép volt, fiúk!
CSODA, amit műveltetek!
Most már hajrá, legyen végre meg az a világbajnoki cím is! De a lényeg, hogy akkor győztetek, amikor igazán a legfontosabb volt!
És szép volt tegnap Kovács Kati és Janics Natasa! Kijárt volna Katinak az egyéni bajnoki cím, de legalább egy érem - de nagyszerű tett volt, hogy utána így fel tudott állni.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése