Hűdehosszú

Az utóbbi két nap olyan volt, mint egy rémálom.
De most, hogy a nehezén túl vagyok, már van időm leírni, mik is történtek.
Nagyon jól kezdődött a keddi napom, ugyanis szabadságon voltam, hogy elmehessek végre sportdottóréhoz, és hogy délután segíthessek a nővéremnek egy kis Excel-alapismeret átadásában, hogy ügyes legyen az állásinterjúkon, ha esetleg belekérdeznének.
Reggel, ha nem is olyan korán, mint terveztem, de időben elindultam a Sportkórházba, tb-kártyával felszerelkezve. Mikor odaértem, és beálltam volna a hatalmas sor végére a kartonozónál, vettem észre a feliratot: tb kártya, személyi igazolvány, lakcímkártya nélkül nem fogadnak senkit.
Hirtelen leizzadtam, mert éreztem én, hogy az a hülye, régi típusú személyi, ami a pénztárcámba nem fér bele, bizony a másik táskámban maradt.
Vágta hazafele, közben a nem jövős villamosokra magamban válogatott szitokszavak záporoztak.
De valahogy csak hazaértem, és vissza, és mivel volt némi protekcióm (egy barátnőm apukája a röntgen főorvos), így most ezzel visszaéltem, és elég hamar sorra kerültem.

Csupa jó híreket kaptam: nincs nagy baja a térdemnek, viszont nagyon megerőltettem, szóval most valóban hanyagolni kell egy darabig a futást, és a vívás se olyan erősen ajánlott úgy egy hónapig. Miután elmondtam, hogy én csak hobbiszinten vívok, azt mondta az orvos, hogy úgy lehet, de akkor se törjek ki nagyokat. És ne üljek hosszú ideig behajlított lábakkal.
Ezt jó, hogy elmondta, az utóbbi időkben kétszer voltam úgy moziban, hogy a végén már ordítani tudtam volna csak azért, mert nem tudtam kinyújtani a lábamat.
Megkérdeztem, hogy van-e esély arra, hogy valamikor a jövőben lefussam a maratont, vagy mindig le fogok sérülni egy ilyen keményebb felkészülés során.
A válasz nagyon pozitív volt, persze, simán futhatok, csak rendszeresen kell mellé ún. streching gyakorlatokat csinálnom, mert nagyon merevek az izületeim.
A vizsgálatok során úgy megnyomorgatták szegény térdem, hogy a kéthetes kényszerpihenőzés után megint iszonyúan el kezdett fájni, de muszáj volt, hogy lássák, hol és mitől kezd el fájni.

Mindezen jó hírek (plusz nagyon szép piros bőrkesztyű megvásárlása) után kapom a szerelmeslevelet az apeh-től, hogy úgy igazából 380.000.- Ft-tal tartozom, aminek csak 2007. dec.31-ig 61.000.- Ft a késedelmi pótléka.

Először nem értettem, mi van, hiszen én a munkáltatóm útmutatásai alapján töltöttem ki az adóbevallást, teljesen időben adtam le, milyen félreértésről lehet itt szó?
Aztán bevillant, hogy ez a 2007-ben leadott, tehát 2006-ra vonatkozó adóbevallásom problémája, amikor lakást eladtam, és lakást vettem.
Minthogy drágábban vettem a lakást, mint az előzőt eladtam, így adófizetési kötelezettségem nem volt. Igenám, de olyan idiótán volt megírva az adóbevallás (nem azt kérdezte, hogy mennyi jövedelmem volt lakáseladásból? (rubrika) és mennyit költöttem lakásra? (rubrika), hanem, hogy lakáseladásból származó jövedelem nyomán mekkora adókötelezettségem van? Hát, nekem olyanom nem volt.
Ettől függetlenül a törvényekben le volt írva, hogy akkor is be kellett volna írnom az eladott lakást, stb. szóval rosszul töltöttem ki az adóbevallást.

De amikor még azt se tudtam, hogy mi van, csak vártam, hogy végre másnap legyen, hogy legalább segítséget tudjak valakitől kérni, meg pörgettem magamban, hogy kikhez fordulhatok - az nagyon rossz volt, és nem tudtam megnyugtatni magam, hogy másnap ilyenkorra már okosabb leszek (ezúton is köszönöm r-g együttérző, apeh-kurvaanyázós támogatását).

Tegnap egész nap próbáltam a megadott ill. kinyomozott telefonszámokon elérni őket - reménytelen ügy. A vicces, hogy a honlapjukra rá van írva, hogy ilyen ügyekben ügyfélfogadás kizárólag telefonos időpontegyeztetés után.
Úgyhogy fogtam magam, letöltöttem egy nyomtatványt, és arra ráírtam azt a szöveget, amit r-g javasolt, egész csöppet átfogalmazva: "Elbasztam a 2006-os adóbevallást, de a faszom akar fizetni". Mellékeltem a megvett lakás adásvételi szerződésének másolatát, aztán várom, hogy mit lépnek, nekem mennyit kell még nyüglődnöm a dologgal, és mennyi büntit fizethetek (a nálunk dolgozó, adóbevallással foglalkozó lány szerint nem kell, hanem csak egy önellenőrzést kell majd csinálnom, de szerintem ő túl optimista...)

Szóval ennyi minden történt velem a napokban, ja, meg kedden én is elkísértem a nővéremet az iskolába, Áron azt mondta: olyan könnyű az iskola, még egy egy hónapos csecsemő is meg tudná csinálni!
Aztán Bubáért is elmentünk az oviba, nagyon örült nekem, és ott voltak a másik keresztfiamék, úgyhogy játszóterezés is volt így közösen, nagy drámákkal (egyik volt óvodástárs nem állt szóba Áronnal, de a végén kibékültek), életemben nem szedtem még ennyi éretlen gesztenyét a fákról, amiket aztán meg is kellett törnöm, mint most a négy gyereknek, az idegbajos napot pedig kolbászevéssel tarkított filmnézés koronázta meg az unokatesóméknál.
A tegnapi nap pedig az apeh-ügyintézésről szólt, foglalt illetve örökké kicsengő telefonvonalakkal, végén tértivevényes levél feladással.
Ma meg be kéne hozni a kétnapos lemaradást a munkában...