Hatalmas gratula I-nek, aki életében először futotta le a félmaratont!!!
Mondta, hogy tizennyolc km-nél már az én felmenőimet emlegette, de végül még maradt is benne pici.
Mivel én vettem rá erre az egész futás-balhéra, kb. májusban, ezért lelkiismereti ügynek éreztem, hogy kimenjek szurkolni.
Rögtön elkapott az az utánozhatatlan hangulat, a sok lelkes futó (láttam Kovács Antalt is, judo-ruhában, rajtszámmal ellátva!)...nagyon elszomorodtam, hogy nem futhatok - de kárpótolt, hogy ebben a dögmelegben még a drukkolás is hihetetlen meló volt.
Azt hiszem, picit napszúrásom is lett, legalábbis most eléggé fáj a fejem, de ez lehet, hogy amiatt a kutya miatt van, aki egész éjjel vonyított, és nem hagyott aludni.
Miközben egyik szurkoló-pontról a másikig utaztam, gyorsan kiszámoltam, hogy én mennyiszer is futottam le a félmaratont (vagy annál többet): nyolcszor!
- 1999. szeptember - életem első, és baromi szenvedős félmaratonja - szinte edzés nélkül, elrohant első tíz kilométerrel, vánszorgós befejezéssel
- 2000. július- esti félmaraton Balatonalmádiban, az volt a fő célom, hogy megállás nélkül lefussam, az idő nem számít, ehhez képest a végén kiderült, hogy pici hiányzott a két óra alá kerüléshez
- 2000. szeptember- a szeptemberi Nike-n sikerült két óra alatt
- 2005. szeptember - a nagy Elevation-futás, valahogy magától ment minden, el se fáradtam, és azt az időeredményemet azóta se tudtam megdönteni...most jó esélyem lett volna rá, bár nem ilyen dögmelegben
- 2007. szeptember- nagyon kényelmesen végigfutott félmaraton, kicsit sok volt a bulizás az előtte való napokban, és ez meglátszott...de a két órán belüli idő megvolt
- 2007. október- 30 km, azóta is a legnagyobb táv, amit lefutottam...buta voltam, mert nem teljesen egészségesen álltam rajthoz, ez érződött is, de csak beértem a célba!
- 2008. július - négy szigetkör, ami kicsit több, mint egy félmaraton. A célom az volt, hogy szép, nyugis tempóban meglegyen a táv, de valami miatt gyors voltam, ha picit belehúzok, a 2005-ös rekordom is megdől (bár itt pontosan nem tudtam mérni, mikor vagyok a félmaraton távnál)
- 2008. augusztus - kb. 28 km a szigeten, ez már visszafogottabb tempóban, mert itt már fájt a térdem
Remélem, egyszer sikerül végigcsinálni egy ilyen felkészülést, és nem szól közbe a térdfájás - mert egyszer nagyon szeretném lefutni a maratont. Idén nagyon jól álltam, a kondim szerintem már meglett volna hozzá. Félmaratont meg még sokszor szeretnék futni, és talán egy új U2-számra az egyéni csúcs megdöntése is sikerülni fog!
10 megjegyzés:
Ismerősöm a maga 43 évével idén 1.58-ra szorította az idejét 2 óráról, elérte a nagy célt. Bár mi távszurkoltunk, de nagyon büszkék vagyunk rá, mert sokat készült, és sokat jelent neki.
Én kb. beledöglenék, és a 10. percben térdbeültetésem lenne, de minden elismerésem az ilyen kitartó embereké.
Neki is gratulálok! És hát ez nem mindenkinek való...csak remélni tudom, hogy az én térdemnek ez átmeneti akármi volt...(az én legjobb időm is kb. a kétszerese a világcsúcsnak :D (1:54:59), de hát itt nem ez számít, az ember csak magával versenyez :)
én erre meg csak azt tudom mondani, hogy harmadik nap, hogy végigcsinálom jillian "szadistavagyokdeezkellneked" michaels 30day shred tornáját, és lefele nem tudok közlekedni a lépcsőn, az izomláztól, és jill édesanyját már eléggé kiveséztem az utolsó 6 percben de MEGÉRI. és ELEVÉJSÖÖÖÖÖN!!
zs, te meg ne akard a saját rekordjaidat döntögetni vazeg, hát így is egy carl lewis vagy a szememben!!!!
karlúiiiiiz...sprinter vagyooooooook :D Te meg egy héró vagy, és így tovább!!!!
mindketten hirók vagytok :)
Ja, és mi nem is doppingolunk! :D (ha a kilátásba helyezett októberi shopping nem számít doppingnak :D)
az csak motiváció, teljesen legális.
hát.. a saját bőrkabátom a motiváció.. az má' milyen hóplesz??! meg ma nézegettema promod.com-on jó kis sálakat, mmmm.. meg venni kell egy újabb kuuuuuurbamagassarkú bonócsizmát is, úgyhogy ha miskolcon látsz.... :D:D:D:Dalhatároztam abban fogok lejteni novemberben, és ez a kis öndoppingom. (Ilyen szó meg vaaaaaaaan)
csizmaügyben körülnézek majd, simán lehet, hogy Miskolcon van és nem is drága :) egy jó sál meg nekem is kéne, még mindig gyászolom a hatalmasnagy feketét (a tavaly előttit, ezsehóplesz)
Jujjjj , ápdét: 2010-ben új egyéni csúcs, és bár nem azt terveztem, de valahogy a "City of blinding lights" kezdett menni "belül", és annyira jól vitt előre, hogy aztán végig ezt hallgattam magamban...életem legjobb félmaratonja, és nem csak az eredmény miatt, hanem mert végig élveztem is!
Megjegyzés küldése