Pista bácsi

Múlt héten az volt a feladat, hogy párba kellett állni, az egyik fél felvette a hátára a másikat, s így kellett előre-hátra vívólépéseket csinálni.
Pista bácsi bemutatta, hogyan kell - és nem a legkönnyebb, legkisebb lánnyal.
Majdnem nyolcvan évesen.

Tegnap kevesen voltunk, így kaptam külön iskolát is. Döbbenetes, hogy egy-két jól irányzott szavával, mozdulatával elérje, hogy az utána következő asszóban sokkal pontosabb legyek, sokkal kisebb mozdulatokat tegyek, és bátrabban vívjak.
Aztán, mikor már ketten megkaptuk az iskolát (csak Szilvi nem), és mindenki vívott mindenkivel, köré telepedtünk, és mesélni kezdett.

Mesélt egy régi találkozásáról Sopron környékén, ahol edzőtáborozott. Minden apró részletre emlékezett, a bulira, ahol találkoztak, a versre, amit elkezdett mondani, s legnagyobb megdöbbenésére a nő folytatta.
Arra, hogy mikor mentek vissza az edzőtáborból Pestre, a nő (aki az ottani pedagógus szállóban dolgozott) a zuhogó esőben állt, s nézett utána.
És hogy mikor felköltözött Pestre, rögtön megkereste Pista bácsit, aki elment meglátogatni - s egy csokor krizantémot vitt neki.
- Akkor vége? - kérdezte a nő.

Persze én a romantikus happy endeket szeretem, kérdeztem is, hogy de hát miért, miért nem lett folytatás - de ő mondta, eleinte a távolság miatt se lett volna értelme, azt nem tette hozzá, de sejtem, hogy így lehetett, hogy a nő nem lehetett egy különösebb szépség - de az egész történetnek nem is ez volt a lényege, hanem a találkozások, amiket a szerencse hoz elénk, és amikre később jó visszagondolni, mert kitöltik az életünket.

Aztán később szabadkozott, hogy ennyit mesélt, mi meg vadul tiltakoztunk, mert olyan jó őt hallgatni. Mondta, hogy mostanában mi vagyunk neki a legfontosabb, értünk érdemes még dolgoznia - s majdnem elsírta magát - nagyon fél, ha arra gondol, hogy majd kire fog tudni minket rábízni, mert egyszer neki is el fog jönni az idő, amikor menni kell...
Csak egy pillanat volt, aztán visszatért a megszokott arckifejezése, megfogta a maszkját és a fegyverét:
- Na gyere, Szilvi, iskolázni!