I know I'm not a hopeless case...

2009. február 10., kedd

nyafi...

Szeretnék túllenni ezen a héten.
Valahogy bent is stresszes minden, emiatt rosszul is alszom, így fáradtabb vagyok, hibázok, még stresszesebb lesz minden, megint rosszul alszom, és így tovább...

De hogy valami jóról is írjak: tegnap lakógyűlés volt. Ez önmagában még nem jó, mert emiatt nem tudtam vívni menni. Meg amúgy se olyan vidám dolog. De tudtam róla, hogy van két új lakó, a másik oldalon, földszinten és a másodikon.
El is jöttek (a felső lakásba beköltöző fiatal párral már találkoztam egyszer nyáron, nagyon szimpatikusak voltak, a földszinti lakást megvásárló egyedülálló, harmincas nő még nem költözött be, vele tegnap találkoztam először). Az emeletszomszédom, és az alattam lakó nem jelentek meg. A közös képviselőé a felettem levő lakás, de ő nem lakik ott, hanem kiadja. Egy elég furcsa, nyolcvan körüli bácsi.
Miután letudtuk a kötelezőket, és a bácsika elment, szépen felsereglettünk a fiatal pár lakásába (gyönyörűen felújították), és nagyon jó volt látni, hogy végre jöttek fiatalok ide, mert eddig nagyon egyedül éreztem magam.
És ha nincs ez a lakógyűlés, talán sosem ismerkedünk meg. Reggel kirohanok, este hazarohanok - kevés az esély, hogy épp ugyanakkor legyünk a lépcsőházban.
Vagy másfél órát dumáltunk, szervezkedtünk picit, mert egyénileg nem igazán lehet fellépni a bácsika ellen, de bizonyos dolgokat muszáj lenne együttesen mégis keresztülvinni.
Legközelebb talán én hívom át őket, csak akkor előbb rendet kéne tenni...

5 megjegyzés:

zs írta...

bááázz, az egyedülálló harmincas mindjárt rám is igaz...:D:D

aaga írta...

ma süt a nap. tudom, hogy holnap megint nem fog, de ma süt. :)

Névtelen írta...

Ja, jól vakított is, amikor a HÉV-en utaztam :))) de azért örülök neki...meg most végre jól aludtam, ez is rengeteget számít

aaga írta...

és túl vagy a héten is. :)

Névtelen írta...

hé! már túl vagy ezen a héten!!!! :-)